A kislányok cicások, a kisfiúk kutyások

      Egy jó ideje Bettina a cicákra vinnyog, illetve rókákra, nyuszikra, mókusokra is, de a kutyák hidegen hagyják. Felteszem, ez a környezet hatása, a szomszédban van egy kutya, olyan uszkár-féle, szürke, ámde olyan ál-kutyuska. Órákig el lehet lenni a kertben csendben, mikor megjön a gazdija, na akkor úgy el kezd ugatni, le se lehet lőni, mintha abban a pillanatban jöttem volna ki én is. Akkor kutya, mikor látja a gazdi, amúgy egy néma lábtörlő. Úgy látszik a gyereknek is lejött, nézi, érdeklődik, a kerítésnél megfogdosná - ha hagynám -, néha mondja, hogy vauvau, de ennyi. Ha a képeskönyvben lát egy kutyát, tovább lapoz. Lassan megy a kakas is, ha látja, mondja, h kaka! :) A cicák viszont favoritok, ha kicsi, ha nagy, magas vinnyogó hanggal üdvözli mindet. Üllő érdekes, egyik utcán nyuszik is ugrálnak az út közepén - erre is hasonlóan reagált a gyerek. Nem hiszem, hogy az állatszeretet nemenként változik, inkább a környezet befolyásol. Egy másik utcában régebben majdnem nekünk jött egy ló... 

      Ha lenne egy szőrpamacs, igazán szerethető, kis nyakadba ugráló kutyus valahol, szerintem Bettina odáig lenne érte. Nálunk tuti nem lesz (kert mellett max egy nyúl egy ketrecben), szóval innen üdvözlet a Nagyiknak és Nagybácsiknak, Nagynéniknek, hátha! ;)