Füstölt húsos fehér bableves


Amikor a spájzból előkerül néhány elfeledett dolog, pl. egy fehérbab konzerv... :)
Így kezdődött. Aztán jött egy szál füstölt kolbász (ha nem lett volna, füstölt csülökre szavazok). Először a kolbászt pirítottam meg egy pici olajon és tettem hozzá apróra vágott vöröshagymát, majd az egészet beleborítottam egy szép kék fazékba és felöntöttem forróvízzel. Beleborítottam a fehér bab konzervet, amiről a lötyijét leöntöttem. Tettem bele 4 db szép babér levelet, ízlés szerint sóztam, borsoztam. Készítettem habarást tejfölből és rizslisztből, amibe szintén egy kis sót raktam és egy pici piros édespaprikát - mert I love it -, villával jól kikevertem és kanalazgattam szépen bele a levesből, ami egyre melegebb lett. Mikor kellőképp felforrósodott a tenyerem, szűrőn keresztül a levesbe borítottam.
Krumplinudligolyót próbáltam bele készíteni, de nem lett túl profi. Héjában főztem krumplit, megpucoltam, majd krumplinyomóval összenyomtam. Raktam hozzá egy tojást, sót és annyi rizslisztet, amennyivel vizes kézzel kis golyókat tudtam görgetni a két tenyerem közt. Mikor mind megvolt, lobogó forró vízbe dobtam mind, és mikor feljött a tetejére mind (ami nem esett molekuláira), kiszedtem szűrővel és irány a levesbe. Ritty-rotty, kiszedem a babérleveleket és ehető is!
