Vöröslencse-krémleves golyókkal

Volt 200 g vöröslencsém, amit egy délelőttre beáztattam egy tálban, hogy jól ellepje a víz. Feldolgozás előtt, többször alaposan átmostam, mivel tele van mindenféle szmötyivel, majd kis lángon fedő alatt el kezdtem főzni, 4-5 db babérlevéllel. Hagyom, hadd főjjön, de közben sokszor  nézegetem, hogy áll a lencse szemek szétesése. Mikor kezd puhulni, vöröshagymakrémet és fokhagymakrémet nyomok bele, természetesen ízlés szerint, majd hagyom fedő alatt továbbfőni. Mikor teljesen szétestek a lencseszemek, egy kis tálkában 3-4 ek. (kb. 2 dl) tejfölt sóval jól kikevertem, hogy folyós legyen, majd kanalanként beleraktam a lencsémbe, minden egyes kanál után jól elkeverve a látványt, hogy homogenizálódjon. Ha ez kész, jöhet 2 dl tejszín a masszába, majd édes pirospaprikával színesítettem és hagytam felforrni, már fedő nélkül. Így egy híg valamit kaptam, fura kinézetű vöröslencsefoszlányokkal. Jöhet a sűrítés. Én megpróbálnám tömlős krémsajttal, mert azzal még finomabb ízeket kapunk, de ennek hiányában én rizslisztes hintés technikával készítettem el. Ami annyit jelent, mintha sóznék rizsliszttel, sokszor egymás után, így a picinyke lisztszemek egy picinykét sem csomósodnak, sokat keverek-kavarok, sok csipet rizslisztet szórok, s előbb-utóbb tetszeni fog az állag. Mindezt még megspékeltem egy botmixerrel, hogy egynemű krémleves legyen a végeredmény. Ez viszont habosít, így a botmixer használata után továbbra is kis lángon, néhány kavarás után szép krémlevest kapunk. 

Én levesgolyókkal tálaltam, de pl. pirított zsemlekockákkal is ideális. És a babonások is jól lakhatnak Szilveszter elsejéjén. Aztán jöhet a gazdagság. Jó étvágyat! :)

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el